2014. július 2., szerda

16.rész/1

Helló mindenkinek! Itt az új rész.:D
Van egy jó hírem, mától Skys a társszerkesztőm, tehát a kettőnk közös írását fogjátok olvasni. Hogy mikor fognak részek jönni? Remélhetőleg hetente többször. :)
xoxo

-Ne már Benjamin. Ha tovább csikizel akkor megharaplak.-visítottam az ágyon fetrengve.
-Befejezed a tanulást?- állt meg egy pillanatra.
-Nem, muszáj készülnöm a vizsgámra.-komolyodtam el.
-Ne viccelj már, egy hete folyamatosan tanulsz.
-Tudom, de ez egy fontos vizsga. Muszáj a legjobban teljesítenem.- húztam el a számat.
-Két órát csak ki bírsz. Elmegyünk enni valamit.- kezdte el ráncigálni a kezemet.
-Jó, jó. Csak előbb összekapom magam.

Hogy mi történt a műtét óta? Mennyi idő telt el? Majdnem 2 hónap és rengeteg dolog történt. Miután bejártuk Los Angeles-t sajnos haza kellett mennem Holmes Chapelbe, anyám nem éppen szívélyesen fogadott, a drága ikertestvérem nem is volt otthon. Na, nem mintha annyira érdekelt volna. Az összes cuccomat összeszedtem és Benjaminnal együtt Londonba utaztunk, hogy elindítsuk önálló életünk.

-Na, mesélj mi volt?- kíváncsian ültem le a kávézó asztalához, ahol Benjamin várt rám. Állás interjúkra járunk és míg nekem kezd sikeres lenni a keresés, addig barátomnak nem éppen rózsás a helyzete. Ráadásul a félretett pénzünk is fogyóban van, az e havi lakbért is már éppen hogy kitudjuk fizetni Mr. Sortnak. Kezével megdörzsölte a homlokát, majd rám nézett.
-Hát..- kezdett bele és a hatás kedvéért közelebb is hajolt, szinte a fülembe mondta- felvettek.- annyira meglepődtem, hogy legalább négy percig nem is mozdultam el abból a helyzetből, amibe leragadtam. Ben arcáról lese lehetett törölni a széles vigyort, olyan volt, mintha oda festették volna. Odamentem mellé és átöleltem, amit ő is viszonzott. Visszaültem a székre és hallgattam, hogy mi is történt pontosan. Miután megittuk a forró kávét elindultunk a bérházba, ahol a mi mostani otthonunk van. Mivel lift nincs ezért felbaktattunk a második emeletre, ahol összefutottunk Mrs. Rose-val, a kedves idős hölggyel.
2 óra múlva
-Már megint tanulsz? Esküszöm a végén okosabb leszel, mint a tanár!- förmedt rám Ben, amint meglátott a nappaliban. Mindig ezt mondja, de szerintem én jobban tudom, hogy mikor tudom az anyagot. Nemlegesen megráztam a fejem és visszatértem a függvényekhez. Nem figyeltem arra, hogy lakótársam mit csinál ezért felsikítottam, amikor kikapta a kezemből a könyvet. Ő pedig röhögve csuklott össze és a padlót ütögette a bal kezével. Unottan néztem őt egy ideig, azonban röhögése nem csitult és rám is átjött ez a roham. Együtt röhögtünk a padlón, amikor megszólalt a csengő. Nagy nehezen felálltam és elindultam az ajtóhoz. Mosolyogva tártam ki, de a mosolyom lehervadt amikor megláttam őt.....  

2014. május 30., péntek

15. fejezet

Több mint egy hónap telt el, amióta nem írtam. Rettenetesen sajnálom. Valahogy nem sikerült összehoznom semmi vállalható.. Aztán Skys-re gondoltam és a többiekre. Arra, hogy nem akarok senkinek se csalódást okozni és főleg nem akarom félbe hagyni, még ha ötleteim nincsenek is.
Tehát itt az új fejezet, élvezzétek. A történet 360 fokos fordulatot fog venni.:))
Puszi: Sum

A tudatlanság jó dolog, fele annyira sem rossz mintha mindenről tudnál, mert ha tájékozott vagy akkor könnyen lehet, hogy megsebeznek egy életre. A tudat, hogy akik körülvesznek lemondanak rólad. A tudat, hogy a hatalmas vallomás, amit Harry produkált mégsem volt annyira hatalmas, inkább csak hazugság....A tudat, hogy a családom véglegesen lemondott rólam...nos, az sem épp a legkellemesebb érzések közé tartozik. Jó pár napot töltöttem abban a büdös kórházban és megtanultam valamit: senkinek sem vagyok eléggé fontos, csak a legjobb barátomnak.

A büféből sétáltam vissza a kórtermembe, amikor hallottam, hogy valaki fut utánam. Niall volt az. Egy szürke felsőt viselt, ami kihangsúlyozta tengerkék szemeit. Mikor mellém ért, csak szótlanul nézett rám.
- Mi van? - nevettem fel arca láttán
- Most miért nevetsz? Én csak meg akartam beszélni veled az előbbi csókot.- suttogta fülembe
- Te mi a francról beszélsz? - nevettem fel hisztérikusan. Összezavarodott, láttam rajta. De könyörgöm, milyen csók? 
- Semmiről. Hagyjuk. - mondta majd elviharzott. Oké, ez fura volt, gondoltam magamban és tovább sétáltam a kórtermembe.

Az emlékre visszagondolva görcsbe rándult a gyomrom. Azóta nem láttam őket, pedig nekem egy "csá" is megtette volna. Két opció volt, vagy úgy megbántottam Niallt, hogy ezért nem látogattak meg vagy folytatták a turnét. Én inkább a másodikra szavaztam. Nem mondom, hogy nem bántott a dolog, mert nagyon is bántott. Nélkülük az életem eléggé unalmassá és üressé változott.És hogy ki tartotta bennem a lelket? Természetesen Benjamin. Úgy döntöttem, hogy nem fog tovább mardosni a bűntudat, nem fog érdekelni semmi sem.

- Hé, Darling. Ugye nem agyalsz butaságokon? - ugrott rám szinte két méterről
- Nem. Vagyis, de. - nevettem fel. Lazán kitúrt egy tincset az arcomból
- Min? - nézett rám
- Tudod.. szerződést kötöttünk még a turné előtt. Valamilyen határidőnek csak kéne lennie vagy a fiúkat ez nem is érdekli? Mármint értem én, hogy én nem érdeklem őket, de nekem ez volt a munkám. Kissé furcsának találom, hogy egy szó nélkül leléptek.
- Miért nem hívod fel őket? - pillantott felém bizonytalanul
- Kizárt dolog. - néztem rá hűvösen.
- Ugyan már, Win. Annyira makacs vagy, és büszke. - rázta fejét lemondóan. - Akkor felhívom őket én. Mit szeretnél kit hívjak? Niallt vagy Harryt?
- Kérlek Benjamin, ne csináld ezt. Nem csak  a büszkeségemről van szó. Megbántottak, főleg Harry.
- Egész úton bunkó volt veled. Nem újdonság, hogy ő is lelépett. - szánalommal beszélt Harryről, nem igazán kedvelte.
- Nem is erről van szó. - szemei kíváncsiságot sugároztak. - Gyakorlatilag szerelmet vallott nekem. - szemeim erősen összeszorítva voltak, nem akartam látni Ben arcát, sem a reakcióját.
- Hogy micsoda? Hát szétverem ezt a balfaszt. Ez egy hülye köcsög. - idegesen kezdett el járkálni előttem
- Nyugodj már le. Hazudott, ez egyértelmű számomra is. Nem értem, hogy miért vagy ennyire fennakadva rajta.
- Mert lépten-nyomon beléd rúg és megbánt. Mindig. Hát nem látod? Tönkretesz! Hányszor húztalak ki a gödörből? Ha?
- Neked ez megterhelő volt? - néztem rá könnyektől fátyolos szemekkel.
- Dehogyis, szó sincs erről, de minden annyira jól ment, erre jön ez a pöcs és mindent elront. - leült mellém majd megölelt.
- Sajnálom. - bújtam mellkasához. A torkomban lévő gombócot visszanyeltem.
- Ki kell találnunk neked valami stratégiát. - mosolygott féloldalasan
- Hogy mit? - nevettem fel hosszú idő után jókedvűen
- Kell találnunk valamit, ami elvonja a figyelmed. Itt vagyunk Los Angelesben, ami felfedezésre vár. Még pár napig pihenned kell, aztán pedig játszunk turistásat. - nevetett fel, mint egy öt éves.
- És utána? - néztem rá félszegen
- Utána vissza utazunk Londonba és beiratkozol egy egyetemre kiveszünk egy lakást, dolgozunk majd. Kerülöd a sajtót és a sok fotóst. Megpróbálod beindítani a saját önálló karriered.
- Hány évre előre terveztél most? - szemében vidámság tükröződött, amitől nekem is jó kedvem lett.
- Pár évre. - kacagott.
- És Holmes Chapel? - kérdeztem. Ismét egy olyan dolog, egy olyan hely amit jobb lett volna nem megemlíteni.

2014. április 16., szerda

14. fejezet

Meghoztam egy új fejezetet. Nem, nem tudtam kivárni az egy hónapot, már elvonási tüneteim voltak. Eléggé lapos rész lett szerintem, de mégis felvet pár kérdést. Például, hogy mit érez Niall? :)
Szeretném, ha segítenétek nekem, egy kissé alkotói válságba kerültem. Nem igazán tudom, hogy hogyan tovább. Érdekelne, hogy ti hogyan képzelitek el a folytatást illetve, hogy mit szólnátok, ha lenne benne egy-két természetfeletti dolog? Már annak is örülnék, ha egy-két sorban leírnátok.Köszönöm szépen Skys-nek, aki az előző fejezethez írt, miatta hoztam ez a részt.:))
xx,Summer


Szívem egyre hevesebben és hevesebben kezdett el dobogni, ahogyan hallgattam Harry szavait. A gép jellegzetes pittyegését felváltották az egyre gyorsuló hangok. Ha akartam sem tudtam volna nem kimutatni, hogy mennyire megérintettek szavai viszont valami megszakadt közöttünk. Valami ami annyi évig éltetett és valami amit annyi évig, éreztem. Hogy mi volt az? Magam sem tudom megmondani.
- Már nem? - kérdeztem tőle majd ráemeltem tekintetem. Mintha csak szellemet látott volna úgy nézett rám. Láttam rajta, hogy legszívesebben átölelne, de csak bámult rám. Szólásra nyitotta száját, de abban a pillanatban ahogy hang jött volna ki torkán a fiúk rontottak be a kórtermembe. Arcukon szomorúság ült, a földet nézték. Kezeikben ajándékok, lufik és virágok voltak. Gyorsan becsuktam a szemem, hogy ne lássák, hogy fent vagyok. Percekig csak néma csönd telepedett a szobára, mikor Niall megszólalt.
- Srácok. Mondanom kell valamit. - hangja bánatosan csengett. Néhány másodpercig hallgatott, mikor Zayn noszogatni kezdte.
- Gyerünk haver, csak nem lehet olyan rossz dolog.
- Szóval, tudnotok kell, hogy csináltam valamit amit nem kellett volna. - arcát nem láttam, de hangjából ítélve biztos voltam benne, hogy a sírás fojtogatja.
- Mit? - kérdezte higgadtan Liam
- Azt mondtam az egyik újságírónak, hogy a barátnőmhöz tartok a kórházba.
- Hogy micsoda? - ültem fel az ágyon. Niall felém kapta tengerkék szemeit.
- Te felkeltél a kómából? - szelte át a köztünk lévő távolságot Louis majd magához húzott, de rögtön el is tolt magától. - Várjunk csak, te végig hallgatóztál??- figyelembe sem véve kérdését ismét Niallre szegeztem pillantásom
- Miért? - kérdeztem tőle
- Tudták, hogy itt vagy, sejteni kezdtek valamit Harryről és rólad.. meg, hogy Harry megbántott meg az autóbalesetről és én csak összezavarodtam, nem akartam rosszat senkinek sem. - kezdett el mentegetőzni
- Ezt majd később megbeszéljük. - kezemmel a fejemén lévő kötést kezdtem el fogdosni. - Mi történt? - kérdeztem
- Benjamin orvosokat kutatva járta Amerikát. Csak ennyi. - mosolygott jó kedvűen Zayn.
- Hol van? - dőltem vissza a fehér kórházi ágyba
- Nem sokára jön ő is. - felelte Liam. Láttam Niall-ön, hogy nyomasztotta a dolog, ezért megkértem mindenkit, hogy menjenek ki. Muszáj volt megbeszélni ezt a dolgot. Harry tekintete mindent elárult, sütött róla a féltékenység. Mintha a régi Harry feléledt volna újra benne, csak éppen idősebb és szexibb kiadásban. Bevallom, élveztem a helyzetet.
- Meséld el! - paskoltam meg az ágyamon a helyet, mutatva, hogy üljön le.
- Oké. - vonakodva sétált oda, majd leült. A matrac kissé besüllyedt, ránk pedig kínos csend telepedett. Parfümjének illata cirógatva kúszott be orromba. - A kórház parkolójában parkoltam, ahogy kiszálltam a kocsiból rengeteg fotós vett körül, záporoztak a kérdések a kapcsolatotokról és, hogy Harry tönkretett téged. Bepánikoltam és elkezdtem valami oltári hülyeségeket beszélni, aztán az lett a vége, hogy azt mondtam, hogy a barátnőm vagy. - nem tudtam felfogni a sok információt, amiket agyam kapott és éles fájdalom szúrt a fejembe.
- Niall, én nem haragszok, de ezt nem fogjuk egykönnyen lemosni magunkról.
- Tudom. - mosolygott hamiskásan. Éreztem, hogy még valami nyomja a szívét.
- Van még valami? Elmondhatod nyugodtan. - fogtam meg kezét. Egy fejrázással válaszolt. - Mesélj el mindent, kérlek. Mi történt amíg itt voltam?
- Arra gondolom emlékszel, hogy mi történt Harryvel. - aprót bólintottam, nem engedtem el a kezét.Hiányoztak a közös beszélgetések, hiányoztak a nevetések. - Már útban voltam a kórházba hozzád amikor Benjamin hívott, hogy menjek Los Angelesbe. Kiderült, hogy egész végig orvosok után kutatott.
- Nem értem. Miért nem mondta el? - hagytam résnyire nyitva ajkaimat
- Nem akart hiú reményeket táplálni benned. Nem tudta, hogy mi fog kisülni belőle. - húzta féloldalas mosolyra ajkait, majd ismét mesélésbe kezdett. - Majdnem két napig voltál itt. Egy közeli hotelben szálltunk meg, a hangulat kezdett meghalni.Nélküled annyira szürke volt minden, de erre már csak akkor jöttem rá amikor szenvedtem a hiányodtól- itt megállt egy pillanatig, mintha elkomolyodott volna aztán szólásra nyitotta száját - Képzeld még Louis sem evett répát, azt mondta inkább elrakja neked - nevetett fel végre jóízűen, mire nekem is sokkal jobb kedvem lett. Felültem és szorosan átöleltem, szinte eltűntem karjai között.
- Hiányoztál Niall, nagyon. Azt hittem, hogy haragszol rám valamiért. - motyogtam alig hallhatóan. Egy lágy csókot lehelt homlokomra majd még közelebb húzott magához.

2014. március 31., hétfő

13. fejezet

Bonjour everybody :)
Nos, itt van a várva várt Harry szemszög, nekem ez a kedvenc részem. I love it!
Viszont van egy rossz hírem. A rossz hír, hogy mostanában nem hozok fejezetet. Ennek két oka is van: az egyik, hogy alkotói válságba kerültem, a másik, hogy nincsenek visszajelzések. Én nem akarok zsarnokoskodni vagy ilyesmi, de nekem fontos lenne, hogy tudjam jól csinálom-e amit csinálok?! Egyelőre nem szeretném bezárni a blogot. Tehát előreláthatólag egy hónap szünet következik.
Ölel Titeket: Sum
   
Harry szemszöge:
Az órák hónapoknak tűntek. Meg sem tudom mondani, hogy mennyi ideig volt bent a műtőben. Amikor odaértünk a kórházhoz akkor már operálták, Benjamin szét akarta verni a fejem. Megérdemeltem volna. Tönkretettem.

Lassan sétáltunk egymás mellett.Andalogtunk, mint a szerelmesek. Azok is voltunk, őrülten oda voltunk egymásért. Csend honolt rajtunk. Napsütötte délután volt, az a délután amikor beleszerettem. Ami először megfogott az a mosolya volt, pillantása élettelin hatott, éjsötét szemei elvarázsoltak. Egy öreg padra ültünk le, egyik karommal átöleltem, ő pedig szorosan hozzám bújt. A szél lágyan játszott hajával, illata bekúszott az orromba. Egyik pillanatról a másik pillanatra beleült az ölembe. Fejem a nyakához hajtottam, apró puszikat nyomott az arcomra. Örökre emlékezni fogok arra a pillanatra.
- Mindennél és mindenkinél jobban szeretlek. - suttogtam vágytól elfútt hangon.

A könnyek katonákként sorakoztak a szememben, hogy harcba induljanak a fájdalmam ellen.
Fájdalom. Fájdalom hasított a csontjaimig. Olyasfajta fájdalom amitől levegőt se tudtam venni. Elvesztettem önmagam. Zihálva, hörögve törtem ki sírásban. Minden szem rám szegeződött, engem hibáztattak. Én voltam a hibás, de nem tudták az egész történetet. Nem tudták, hogy mit miért tettem. Nem akartam tönkretenni a távolsággal. Tudtam, hogy nehéz lesz, ezért bántottam. Minden szavam amit mondtam neki, hazugság volt, szándékosan bántottam, hogy megutáljon, hogy ne szeressen. Ez volt eleinte, aztán amikor újra láttam, dühös lettem és hihetetlenül féltékeny. Ott volt Ben, aztán Niall. Utáltam, hogy velük beszélget, hogy őket öleli helyettem. Aztán rájöttem, hogy csak segíteni akartak neki. Benjamin azzal, hogy se szó se beszéd nélkül felkutatta a Világon talán az egyetlen olyan orvost aki megtudja menteni őt. Viszont Niall..Niall biztos, hogy gyengéd érzéseket táplált Winter iránt. Az ajtó nyitódott és egy orvos lépett ki az rajta.
- Hogy van? - ugrott fel Niall. Mindenki szó nélkül ült a helyén. Én viseltem a legnehezebben, talán mert én tehettem róla.
- Stabil az állapota, de mesterséges kómában kell tartani. Komplikáció lépett fel, mert későn tudtuk megműteni.

Komplikáció. Komplikáció. Komplikáció. Ez a szó lebegett a szemeim előtt. Még akkor is amikor dühösen bevágódtam egy Night Club ajtaján.Idegből ittam, egyik pia a másik után. Nem hagyhat itt, csak ez járt az eszemben. Utáltam amiért annyira piszkosul szerettem.
- Szia szép fiú. - mondta egy szőke hajú sztriptíztáncos. Hangosan nyögtem fel amikor fenekét az ágyékomnak nyomta. Egy koktélt ittam amiben alkohol volt bánattal, fájdalommal, féltékenységgel és félelemmel keverve. A kontrollt szép lassan elvesztettem önmagam felett. Semmi sem számított.

Hajnalban fejfájásra keltem és arra, hogy egy nő fekszik mellettem. Az arca fekete volt az elkenődött szemhéjfestéktől, haján a festék lenőtt. Undorítóan nézett ki. Szánalmasan próbáltam pótolni Wintert, az a nő az árnyéka sem lehetett volna. Halkan felöltöztem és elhagytam a lakását. Első utam rögtön a kórházba vezetett.Kettesben akartam vele lenni. Ha csak egy kis időre is, de magaménak akartam tudni. Magaménak akartam tudni a látványát, elakartam neki mondani az érzéseim.
Halkan lépkedtem az ágya mellett lévő székhez. A szobában félhomály uralkodott, a nap feljövőben volt.Csodálatosan nézett ki. Hosszú, barna göndör haja itt-ott kilógott a kötés alól, hófehér bőre szinte tökéletes volt. Végig néztem rajta, aztán tekintetem az ágyra tévedt. Szívem összeszorult, nem akartam neki rosszat. Idegesen túrtam bele a hajamba majd leültem a székre.
- Nem is tudom, hogy hol kezdjem. - hangom szinte suttogásként hangzott. - Bocsánatot szeretnék kérni mindenért. Ne utálj. Tudom, hogy mindent elrontottam. - morzsoltam el egy könnycseppet.Néhány másodpercig hallgattam majd újra megszólaltam - Emlékszel az első veszekedésünkre? - nevettem fel az emlékre gondolva. - Mérges voltál, mert egy lány oda jött hozzám a boltba.Mindig mindenért hisztiztél. Egészen hazáig veszekedtünk, csak mondtad és mondtad a magadét. Nem lehetett leállítani, hiába magyaráztam, hogy az a lány a rokonom. Imádtam, hogy olyan vad voltál, ott volt mindig a tűz a szemedben. Aztán amikor beértünk a szobádban nem bírtam tovább. Neki nyomtalak a falnak és csókolózni kezdtünk. - libabőrös lettem, ahogy visszaemlékeztem - Már akkor is őrülten oda voltam érted.
- Már nem? - csendült fel  a hangja

2014. március 24., hétfő

12. fejezet

Hisztisen kászálódtam ki az ágyamból, az ágyamból ami a turnébuszon helyezkedett el. Igen! Belementem, hogy eltöltök velük egy fél éves turnét. Belementem, hogy dalszövegeket írjak nekik, és belementem, hogy végig szenvedjem ezt az időt Harry és Jessica mellett. Mert szenvedtem, igenis szenvedtem. Kikészített, hogy folyamatosan nyalták egymást előttem, de az még rosszabb volt, hogy minden adandó alkalommal próbáltak belém rúgni. Nem telt el úgy nap, hogy Jessica nem próbált volna meg valakit rám uszítani, Harold kivételével mindenki átlátott rajta. Azt mutattam, hogy mennyire erős vagyok, de valójában? Valójában meghaltam a fájdalomtól. Benjamin gyakorlatilag "elhagyott", teljesen magamra maradtam. Néha Niall leült beszélgetni velem, máskor még köszönni sem tudott. Így utólag azt hiszem, hogy ez jó volt bizonyos szempontból, például, hogy öntöttem magamból a dalszövegeket s ezzel együtt a fájdalmat is. Nem hibáztattam a fiúkat. Jól tudtam, hogy mindannyiuknak meg van a saját problémájuk, saját dolguk. A turné felén túl voltunk, amikor feltűnt, hogy Niall egyre furább lett.
- Hé. - böktem meg a vállát. Mellettem állt, telefonozott és egy szót nem szólt hozzám.
- Hm? - kérdezte. Kék szemeit a telefon kijelzőjén legeltette, egy pillantást nem vetett rám.
-Semmi. - nyögtem kissé idegesen. Rosszul voltam, de nem attól, hogy nem figyel rám. Napok óta rosszul voltam, hánytam és félre beszéltem. Éreztem, hogy gyengül az agyam és próbáltam azzal palástolni, hogy fáradékony alkat vagyok.
- Senki se kíváncsi rád. Takarodj innen. - köpte felém a szavakat Harry. Elakartam kerülni a vitát, így nem szóltam vissza. - Szánalmas vagy, még meg sem tudod védeni magad. - mosolygott mintha olyan kedvesen szólt volna hozzám. Egyre jobban lüktetett a fejem, én pedig szédülni kezdtem.

Niall szemszöge:
- Harry bazdmeg! Miért kell így beszélni vele? - guggoltam le Winterhez a földre
- Ugyan már, haver. Téged sem érdekel és amúgy is úgy beszélek vele ahogyan akarok. - meghökkenve néztem Harryre.
- Állítsátok meg a buszt és hívjátok a kibaszott mentőket. - szóltam oda Liamnek, aki bólintással jelezte, hogy felfogta.
- Minek? Csak éhezteti magát, hogy magára vonja  a figyelmet.
- Úristen. Rád sem ismerek. Amióta újra találkoztatok mintha még jobban kifordultál volna magadból. Talán mindez azért van mert félsz az érzéseidtől, mert belül éget a tudat, hogy elhagytad, mikor neki a mindene voltál és te is szeretted. Winternak agydaganata van. Fel tudod ezt fogni? Bele fog halni. - ordítottam teljes erőmből.
- Hogy micsoda? - nézett rám kikerekedett szemekkel Harry
- Jól hallottad basszameg. Magára hagytad, egyedük. Ivott és kocsiba szállt. Elvesztette az irányítást a kocsi felett és fának csapódott. Nem tudják megműteni, mert kockázatos és most te mindent tönkreteszel. Baszd meg magad! - löktem el az utamból, hogy Winnel letudjak szállni a buszról.
A mentősök hamar megjöttek és el is vitték őt mentőhelikopterrel.
-Igen? - szóltam bele a telefonba, mikor már a kórházba tartottam.
- Ben vagyok. Most azonnal gyertek Los Angelesbe!
- Ez most nem a legalkalmasabb. Wintert kórházba vitték, rosszul lett.Magára hagytad te is. - szóltam bele bosszúsan, valahol mélyen a tudatomban tudtam, hogy én is ugyanolyan hibás vagyok.
- Los Angelesbe van.
- Miért?
- Ez hosszú. Szálljatok repülőre és azonnal gyertek ide! 

2014. március 17., hétfő

11. fejezet

Késett az új rész egy napot, de azért remélem, hogy vártátok már. :)
Tettem fel szavazást! Nagyjából 3 rész múlva lesz egy Harry szemszöges fejezet, már most imádom:)
Megköszönöm a kommenteket, pipákat...Jól esne továbbra is:)
xx, Summer

Némán ültem az ágyamon, már minden cuccomat kipakoltam az ideiglenes szobámban. Gondolkodtam. Azon, hogy valószínűleg nem kellett volna jelentkeznem a versenyre, hiszen akkor kezdődött minden. Fájt minden tett, minden gondolat. Harry tönkretett mindent. Volt egy védőfalam, egy kemény védőfal amin senki sem tudott áttörni és aztán jött ő újra és minden a feje tetejére fordult. Rá sem ismertem. Bunkó volt, arrogáns, de mégis... valahogy mégis ugyanaz az ember volt. Hihetetlenül rosszul esett, hogy egy olyan lányt hozott ide, aki ugyanúgy néz ki mint én, aki az ikertestvérem. Érthetetlen volt a tette, hiszen ha én annyira rossz vagyok, akkor ő miért olyan jó? Talán sosem szeretett. suttogtam magamnak
- Jól mondod. - jött be vigyorogva Jessica. Már előre fájt a fejem amikor rájöttem, hogy még mennyi problémát kell megoldanom, mennyi emberrel kell még beszélnem.
- Mit akarsz? - néztem ki az ablakon, semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy hallgassam a lenéző szövegét. A kezdeti erőm, magabiztosságom, amit lent mutattam tovaszállt. Hirtelen csak egy jelentéktelen senkinek éreztem magam.
- Beszélgetni, Nővérkém.
- Jól vésd az eszedbe kicsi hugicám, sosem leszek a nővéred. - kacsintottam rá
- Ne beszélj így velem, Harry nem örül neki, hogy ilyen gonosz vagy.
- Hogy micsoda? Én vagyok a gonosz? - néztem elképedve és felálltam az ágyról, szemben a viperával
- Igen. Tudod én vagyok a mindene...bármit meg tesz értem. - válaszolt kihívóan
- Takarodj ki! - szóltam rá erélyesebben.
- Oké. - mosolygott jókedvűen. - Tönkre teszlek. Nem úgy csinálod a dolgokat, ahogyan annak lennie kell, ahogyan én akarom. - kacsintott rám. - Tudom, hogy oda vagy Harryért, mindenki tudja. Annyira szánalmas vagy, itt sírsz mint egy kislány. Ez a vonat elment édesem.
- Én Harryért? Komolyan? - nevettem el idegesen. - Harryért? Aki csak fájdalmat és sötétséget hozott az életembe,ne viccelj. Ha tehetném mindent máshogy csinálnék. - mondtam a végét villámokat szóró szemekkel.
- Hazudsz.
- Takarodj ki a szobámból, most rögtön! - ordítottam keményen
- Tudod a fiúk sem fognak neki örülni, hogy így beszélsz velem. - ekkor már gombóc volt a torkomban. Nem akartam magamra haragítani senkit, így inkább csendben maradtam.
- Mi ez az ordítozás? - lépett be Harry. Abban a pillanatban elakadt a lélegzetem. A fájdalomtól és a csodálattól.
- Winter ordítozik velem, én kedves voltam vele, tényleg. - nézett bűnbánóan Harryre. Számat eltátva képedtem el. Hogy micsoda? Ő kedves velem?
- Jess, menj ki. - parancsolt rá Harry rezzenéstelen arccal, a lány elhaladt mellette, majd a háta mögül rám kacsintott. Levegőt is elfelejtettem venni, szánalmasnak éreztem magam.
- Miért csinálod ezt? - közeledett felém, én pedig hátráltam.
- Micsodát?  - ejtettem ki ezt az egy szót magabiztosan.
- Hogy így bánsz Jessel. Idegesít, hogy nem téged csókollak? Féltékeny vagy, hogy éjszakánként nem melletted vagyok? - közeledett még mindig én pedig a falnak ütköztem.
- Hidegen hagysz Styles. - nevettem fel gonoszan, tudtam, hogy ha mást mondok akkor lehullik az álcám.
- Valóban? Akkor ki az aki felperzsel? - nézett mélyen a szemeimbe. - Talán Benjamin vagy Niall? Tudok ám mindent. - suttogta a fülembe. Borzongás futott végig a testemen. Nem akartam szenvedni.
- Semmit sem tudsz. - köptem felé a szavakat. A következő pillanatban éreztem ahogyan a falnak csapódok és ahogyan Harry teste az enyémhez nyomódik. Hevesen kebelezte be ajkaimat, nem tudtam nemet mondani, nem tudtam megálljt parancsolni. Ugyanolyan hevességgel válaszoltam "támadására". Hirtelen a fenekem alá nyúlt és megemelt, minden erejéből nekem passzírozódott. Éreztem ahogy lent megkeményedik. Izmos kezeivel tartott, nagy vállai fölém tornyosultak. Erősen kezdte el szívni a nyakam, amikor hangokat hallottunk meg.
- Hé Win! Bemehetek? - ordította el magát Niall. Rögtön eltoltam magamtól Harryt, aki csak ennyit mondott:
- Jön a következő műszak? - vigyorgott undorítóan.
- Ne játssz velem! - suttogtam és pofán vágtam.
- Gyere be Niall. - nyitottam ki az ajtómat egy széles mosoly kíséretében. Ahogy Niall meglátta Harryt, felhúzta a szemöldökét. Nem csodálkozok, hogy nem értette a helyzetet.
- Jó szórakozást. - mondta ahogy elhaladt mellettem.
- Mi volt ez?- nézett rám. Tudtam, hogy átlát rajtam.
- Harry...ajj. Egyszerűen kikészít. Mindent felforgat. Elegem van belőle. - néztem kék szemeibe. Az ágy felé invitált.
- Van egy kis baj. - húzta kínos mosolyra ajkait. - Holnap indulunk a turnéra.

2014. március 8., szombat

10. fejezet

A döbbenet rögtön kiült az arcomra, éreztem ahogy a szám kinyitódik és nem tudom visszacsukni. A fotelban ülő lányra pillantottam, aki Harry ölében ücsörgött. Maga a tény, hogy az ő ölében ül rosszul érintett, habár tudtam, hogy Styles egy ideje már eléggé kicsapongó életet élt mégis mintha kést szúrtak volna a szívembe. Az egész nappaliban csend honolt, mindenki lélegzetvisszafojtva figyelte a reakcióm, nem igazán tudtam mit reagálni, csak álltam és bámultam. Ahogy jobban megnéztem a lányt, egyre ismerősebb lett, a mellettem lévő tükörbe néztem, kezeim lassan csúsztattam fel az arcomra majd ismét a lányra néztem. A lányra, aki ugyanúgy nézett ki mint én.
- Ki vagy te? - kérdeztem majd pár lépést közeledtem feléjük. Harry gunyorosan mosolygott, a lánynak pedig egy beképzelt vigyor terült szét az arcán.
- Drága Nővérkém, hát nem emlékszel rám? Rám, az egyetlen ikertestvéredre. - lépett hozzám és kezét lazán átdobta a vállam felett. Sokkot kaptam. Hogy micsodája vagyok? Hogy ő micsodám? - Jaj édesem, Jessica vagyok. - nevetett fel öntelten.
- Lehetetlen. - suttogtam a padlót nézve. - Ti ezt tudtátok? - néztem körbe miközben leráztam annak az idegesítő ribinek a kezét a nyakamról. Senki sem válaszolt, kivéve egy embert.
- Ami azt illeti, én igen. - vigyorgott Harry mint egy vadalma.
- Menten lelohasztom a vigyort a pofádról Styles. - ugrott neki Niall.
- Na mi az? Már te is beálltál az ágyasai közé? Nem néztem volna ki belőled. - köpte a szavakat. A gondolatok összesűrűsödtek a fejemben és zihálni kezdtem. Nem tudtam, hogy hogyan is fejezzem ki magam. A fiúk egyszerre kezdtek el ordítozni egymás szavába vágva.
- Fejezzétek már be, basszameg! - kiáltottam el magam, amit leginkább Harrynek és Niallnek szántam. Ijedten nézett rám mindenki, szinte hallottam, ahogyan Liam nyel egy nagyot. - Nézzétek! Nekem ez túl sok, oké? Ha már muszáj itt laknom akkor mutassátok meg a szobám és ennyi, tőlem utána folytathatjátok a veszekedést a SEMMIN. - hangsúlyoztam ki a semmi szót és közben jelentőségteljesen Jessicára néztem, aki csak felhorkantott. Tudtam, hogy ha tovább folytatódik ez az egész akkor rosszul leszek és valószínűleg kórházban kötök ki. A levegő jéggé dermedt, Liam komótosan kísért fel a szobámba. Egy hangos sóhaj közepette ültem le az ágyamra.
- Mi ez az egész? - kérdezte homlok ráncolva
- Micsoda? - tettettem a hülyét, pontosan tudtam, hogy mire céloz.
- Te és Harry. - ült le mellém az ágyamra
- Ő volt az első szerelmem. - ejtettem meg egy keserű mosolyt. - Tudod nagyon régen történt már minden. Azóta fenekestől felfordult az életem.
- A betegség miatt? - fordult velem szembe és mélyen a szemembe nézett.
- Honnan tudod? -kérdeztem kétségbeesetten.
- Niall elmondta, de ne aggódj, csak és kizárólag nekem mondta el! Mindenki velem osztja meg a problémáját. A szívén visel téged. - mosolygott kedvesen. - Ne foglalkozz Harryvel, csak légy boldog és élvezd az életet. Hidd el, ez itt a megfelelő pillanat, ha most nem szórakozhatsz és élhetsz akkor sosem! - nevetett fel.
- Talán igazad van. Miért vagytok ilyen kedvesek velem? - kérdeztem hunyorogva
- Kedvelünk. Ennyi a titka az egésznek. Nagyszerű dalt írtál. - fejezte be a mondatot, ami számomra kicsit nyitottan maradt.
- Folytasd! Tudom, hogy valami kimondatlanul maradt. Gyerünk! - néztem rá mosolyogva
- Oké. - vakarta meg tarkóját. - Az a helyzet, hogy hiányzik még egy dal az új lemezről. Paul azt akarja, hogy te énekelj velünk duettet, mert ilyen még nem volt. Megmutathatjuk egy másik oldalunkat is.
- Hogy micsoda? Figyelj! Én igazán nem tudok énekelni.- kezdtem ellenkezni
- Tudom, hogy tudsz. Harry elmondta.
- Harry? Amióta megjöttem azóta folyamatosan beszól. Ne nevettess! - horkantottam fel, cseppet sem nőiesen.
- Nem minden az aminek látszik.- egy puszit nyomott az arcomra és kisétált a szobámból, ezzel ott hagyott a gondolataim hadával kettesben. Ahogy becsukódott az ajtó kitört belőlem az addig tartott sírás. Össze voltam zavarodva, semmit sem értettem. Mit történtek ezek a dolgok? Mi az, hogy ikertestvér, miért nem tudok róla és miért pont őt választotta Harry? Miért hagyott pont akkor el Ben, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá? Szívem sajgott és összezavarodottan tárcsázni kezdtem. Ben-t akartam elérni, de csak az üzenetrögzítője kapcsolt.
- Miért kerülsz és miért nem veszed fel a telefont? Miért hagysz magamra amikor a legnagyobb szükségem lenne rád? Egyáltalán hova tűntél? Csalódtam benned Benjamin Sparks! - nyögtem sírós hangon és kinyomtam a telefont. Abban a pillanatban ahogy kimondtam a szavakat, már meg is bántam.Úgy döntöttem, hogy anyát fel kell hívnom így tárcsázni kezdtem.
- Igaz? - szóltam bele a készülékbe köszönés és minden nélkül.
- Miről beszélsz, Kicsim?
- Van egy ikertestvérem? - kérdeztem rá kertelés nélkül
- Igaz. - mondta ki az eddig félre nem érthetőt.
- Köszönöm, hogy legalább most őszinte voltál. - ezzel kinyomtam a telefont. Úgy éreztem, hogy mindenki ellenem fordul. Úgy, hogy senkire sem számíthatok és, hogy senki sincs mellettem, ez így is volt. Akkor még nem sejtettem, hogy még csak azután jön a java.